Szél szárította könnycseppek. (Prológus)

Minden bátorságomat összeszedve ültem neki a laptopomnak, hogy egy utolsó búcsú levelet küldjek el egyetlen éltető mérgemnek, Kim Yugyeomnak. Pulóveremet könyökig feltürve kezdtem volna bele a szövegbe, amikor könnyek szöktek a szemembe és hisztérikus zokogásba kezdtem bele, mint mindig. Ujjaim remegni kezdtek, de csak nekiláttam.

"Kedves Yugyeom, valószínűleg ez lesz az utolsó dolog amit olvasni fogsz tőlem. Ha minden jól megy, most végre sikeresen meghalok és nem szednek össze ismét a padlóról. Immáron teljesen felemésztettek az emlékek és a szörnyű kínok. Nem tudok már magammal mit kezdeni, fel akarom adni a harcot. Valószínűleg ezt az üzenetet sem fogod látni, de nyugodt szívvel akarok eltávozni, a tudattal, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kifejezhessem szeretetem irántad. A legnagyszerűbb ember vagy, akit valaha is megismerhettem. Habár egyszer sem tudtam elmondani mennyire szeretlek, most mégis úgy érzem nem tudnám szavakba önteni érzéseimet. Egyszerűen csak csodállak és megmagyarázhatatlanul imádlak. A szavak habár mitsem érnek, fogadd ezt a levelet egy első és utolsó ajándékként tőlem. Az életemnél is jobban szeretlek. -Yoo Jin-"
Elküldve.
Mozdulatlanul ültem és vártam. Mintha történni fog valami. Végül csak felhorkantottam, hogy mennyire nevetséges tudok lenni, hogy egy világsztártól várok választ. Órákon át csak gubbasztottam a sarokban és vártam, hogy megszólaljon a mobilom, miszerint üzenetem jött. De az én türelmem is véges, az idő pedig kegyetlenül szorítja a nyakamon a kötelet. Fiókomhoz csoszogtam ahonnan kivettem a doboznyi altatómat. Ez már meg kell tegye a hatását. Visszaültem és egyenként bevettem a bogyókat. Nagyjából az ötödiket tömhettem magamba amikor pityegett egyet a telefonom. Hirtelen megjelent a kijelzőjén egy üzenet Tőle, és csak annyi állt ott, hogy "Találkozzunk!".